Hírek
Hírek
Fizessen a polgármester!
Négymillió forintra büntette a közbeszerzési döntőbizottság a közbeszerzési törvény megkerüléséért a terézvárosi önkormányzatot. Az eljárást kezdeményező Wertán Zsolt Zoltán, a kerület kereszténydemokrata képviselője úgy ítéli meg, bár az ingatlan panamákhoz és egyéb korrupciós ügyletekhez képest az összeg nem túl jelentős, egy nokiás dobozt még félig sem töltene meg, ennek ellenére az igazságosság azt kívánja, hogy ne az adófizetőknek, hanem a VI. kerületi szocialista polgármesternek kelljen viselnie tudatos jogsértéséért az anyagi felelősséget.
A Kereszténydemokrata Néppárt terézvárosi önkormányzati képviselője sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Hunyadi téri játszótérépítés kapcsán a döntőbizottság négymillió forintra bírságolta az önkormányzatot, kifogásolva, hogy annál nem alkalmazták a közbeszerzési törvényt.
A politikus szerint a büntetés mértéke jelzi a jogsértés
mértékét, hiszen egy korábbi ügyben, amikor a terézvárosi önkormányzat
szabálytalanul írt ki közbeszerzési eljárást a parkoltatásra – a kiírás
megsemmisítésén túl – mindössze hárommillió forint bírságot szabott ki a
döntőbizottság annak ellenére, hogy a tender 1 milliárd forintos tételt
érintett. A Hunyadi téri játszótér esetében viszont csupán alig 30
forintról van szó, a magasabb bírság feltehetően a jogsértés mértékével
áll arányban – fűzte hozzá.
Wertán Zsolt Zoltán
igazságtalannak tartja a döntést, mert mint kifejtette, a játszótér
beruházásával kapcsolatban a szerződéseket testületi döntés nélkül a
polgármester írta alá. Megjegyezte: a közbeszerzési döntőbizottság
gyakorlatában volt példa arra, hogy személyi felelősséget állapítottak
meg és személyre szólóan szabták ki a büntetést, most nem ez történt, a
grémium nem a polgármestert, hanem a terézvárosi önkormányzatot büntette
meg..
A kerületi képviselő hangsúlyozta: a kerület vezetője
általa ismeretlen okokból nem alkalmazta a beruházásnál a közbeszerzési
törvényt, annak ellenére, hogy az építkezés során túllépték a
jogszabályban rögzített beruházási értékhatárokat.
A törvény egyértelműen kimondja, hogy árubeszerzésnél 8 millió
forintos, építési beruházásnál pedig 15 millió forintos értékhatártól
közbeszerzési eljárást kell kiírni, a szocialista önkormányzati vezetés
ezt mégsem tette meg, holott árubeszerzésre 11 millió, építésre pedig
16 millió forintot költött a játszótér rendbetételére – jegyezte meg..
A KDNP-s politikus elmondta, hogy a következő képviselőtestületi
ülésen indítványozni fogja, hogy személyesen a polgármester fizesse meg a
bírságot, mivel a felelősség egyértelműen személyéhez köthető..
Wertán
Zsolt Zoltán 2009 októberében fordult a közbeszerzési
döntőbizottsághoz, vizsgálja meg a beruházást. A testület februárban
döntött az eljárás megindításáról.
Arra a hírre reagálva,
hogy miután Bajor Zoltán alpolgármestert gyanúsítottként hallgatta ki a
rendőrség az alpolgármester bejelentette, hivatalból kérni fogja a
fegyelmi eljárás megindítását önmaga ellen, Wertán Zsolt Zoltán
kijelentette: támogatni fogja a fegyelmi eljárást, amelynek lefolytatása
a képviselőtestület kötelessége.
kdnp.hu
