Hírek
Hírek
Itt az új fővárosi botrány: Nokiás doboz után teherautó
Míg a BKV-nál állítólag nokiás dobozokat használtak a korrupciós
műveletekhez, addig a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep-projekt
jelképévé a Scania teherautó válhat. A Heti Válasz értesülése szerint a
főváros 300 millió forintot készül bukni néhány ilyen jármű fölösleges
beszerzésén.
Öt éve a francia hátterű Csepel 2005 FH konzorcium nyerte meg a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep tervezésére, építésére kiírt tendert. Az új szennyvízgyűjtő rendszer hamar a közérdeklődés fókuszába került, hisz' az elmúlt években - a beruházáshoz kapcsolódó csatornafektetések miatt - feltúrtak több fővárosi rakpartszakaszt.
Ezzel párhuzamosan Demszky Gábor főpolgármester hivatala pozitív kampányt pörgetett. Mára minden érdeklődő tudhatja: a csepeli telep fő célja, hogy ne kerüljön tisztítatlan szenny a Dunába, vagyis hogy a város kinyílhasson a folyóra - a vízi-vízparti szabadidős tevékenységek elterjedése révén. A telep próbaüzeme lassan egy éve zajlik, és idén augusztusban a főváros át is veszi a lezárult projektet.
A Heti Válasz birtokába került dokumentumokból kiderül: a francia konzorcium közel 1,2 millió eurót (majdnem 340 millió forintot) állított be arra, hogy az uniós, fővárosi és magyar állami forrásból finanszírozott üzemhez iszapszállító autókat vásároljon.
Eredetileg ezekkel a járművekkel szállították volna a víztelenített szennyvíziszapot a 12 kilométerre lévő Cséry-komposztálótelepre - ám utóbbi végül nem épült meg. Az Európai Bizottság ugyanis törölte a projektből a Cséry-helyszínt, arra hivatkozva, hogy a Csepelről a XVIII. kerületbe történő, nagy mennyiségű szennyvíziszap-szállítás - a közúti fuvarozás miatt - brutális környezetszennyezéssel járna.
A Cséry-telep törlése után a szakma evidenciának vette, hogy a közúti iszapszállításra alkalmas járművekre szánt 1,2 millió eurót nem fogja kidobni a főváros. A francia fél azonban mégis beszerezte ezeket a Scania típusú nyergesvontatókat, illetve a pótkocsikat. Sőt, lapunk biztos forrásból tudja, hogy az eszközök egy része már ott parkol a csepeli telepen. A beszerzett autókat persze - ugyanúgy, mint a teljes projektet - 65 százalékban az EU, 20 százalékban a magyar állam és 15-ben a főváros finanszírozza. A budapesti városvezetés jóváhagyásával tehát 300 millió forintot meghaladó közpénz mehet el a semmire, vagyis majdnem a semmire.
Nő a tét: ez sokkal nagyobb, mint egy nokiás doboz
A „majdnem" oka, hogy a főváros a közúti iszapfuvarozásnak alternatívát jelentő hajós, illetve vasúti szállítást 2013-tól tervezi beindítani. Vagyis az egyéves próbaüzem idején és a hivatalos telepátadás utáni két évben marad - kényszermegoldásként - az autós fuvarozás.
Ám, mint már utaltunk rá, a próbaüzem 2009-es kezdetére még nem voltak itt a Scaniák. És mivel Cséry-telep sem volt, a főváros úgy döntött: külső vállalkozóval végezteti el az iszapszállítást és -ártalmatlanítást - a kiválasztott BioSolid 2009 konzorcium azonban a saját járműveit használta a művelethez (és egyéves munkájáért várhatóan 500 millió forintot kap az önkormányzattól).
Most nyárra viszont befutnak a Scaniák, tehát 2012 végéig be lehet vetni ezeket teherjárműveket. A főváros hamarosan újabb közbeszerzésen választja majd ki azt a céget, amely a 2011-12-es időszakban elvégzi az iszapszállítást, -hasznosítást és -ártalmatlanítást. A lapunk birtokában lévő dokumentáció szerint a győztesnek kötelezően bérbe kellene vennie a fővárostól az új Scania-gépparkot - ami logikus lépésnek tűnik. Ám a bérleti szerződés tervezetében fehéren-feketén az szerepel, hogy az autók és a pótkocsik „vételára új állapotban 432 300 euró".
Azaz körülbelül a harmada annak az 1,2 millió eurós összegnek, amit a franciák - az eredeti ajánlatuk alapján - be készülnek hajtani a fővárostól. Tehát csak ezeken a - meghiúsult feladat elvégzésre vásárolt - teherkocsikon kétharmados profitja lehet a francia hátterű konzorciumnak. S mivel, mint írtuk, a járművek 65 százalékát az Európai Unió fizeti, mindez úgy is interpretálható, hogy a szállítóautókra szánt uniós forrás teljes egészében a franciákhoz kerül. (Még pontosabban: miután a szennyvíztisztító szabálytalan közbeszerzése miatt a projekttől már elvontak 40 millió euró uniós támogatást, az sem jelenthet vigaszt, hogy a fölösleges Scaniakat az unió polgárai támogatják. A szállítóautókat végül is a magyar állam és a főváros fele-fele arányban fizetné meg.)
Ám még ennél is cifrább a helyzet: a franciák 2005-ös terve szerint ugyanis az 1,2 millió euróért beszerzett teherautók a 2009-es próbaüzem kezdetétől 2019-ig biztosították volna a közúti iszapszállítást - de 2013 elejétől a hajós/vasúti megoldás teljesen szükségtelenné teszi a Scaniákat. Vagyis tíz év helyett maximum két évig lehet bevetni a drágán vett kocsikat. Ha tehát úgy tesszük fel a kérdést, hogy ténylegesen hány forintot ér meg a fővárosnak a Scaniák behozatala, a válasz egyértelmű: egyrészt a harmadát annak, mint amennyibe kerültek, sőt, még a 432 ezer eurós valós piaci árnak is legfeljebb az egyötödét.
Ez pedig forintban számolva épp 25 millió - egy olyan, deklaráltan fölösleges projektelemre, amelyre a főváros végül 340 milliót fog elkölteni. Felételezhetjük persze, hogy a kétéves használat után más módon azért lehet hasznosítani a Scaniákat. A bukás azonban így is megközelíti a 300 millió forintot.
---------------------------------------------------------------------------------------
Cikkünk megjelenése után a Scania Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója levélben kereste meg szerkesztőségünket, melyben leszögezi: nem a Scania Hungária hibája vagy felelőssége, hogy a megrendelő beszerzett a cégtől 4 db teherautót, majd azokat többszörös áron próbálja értékesíteni a fővárosnak. Ezzel az állásponttal szerkesztőségünk messzemenően egyetért - cikkünk nem is a Scania, hanem a főváros és a francia konzorcium felelősségét firtatja. Megítélésünk szerint a Scania említése a cikkben nem pejoratív (ahogy a nokiás dobozok használata sem a Nokiát minősíti), ennek ellenére a Scania Hungaria Kft. ügyvezetőjének kérésére az alábbiakban közöljük észrevételét:
"A Scania Hungaria Kft. valóban értékesített nyergesvontatókat a cikkben szereplő konzorciumnak, de az ott leírt árak töredékén. Nem a nyergesvontatók az okai ennek a bődületes 1,2 millió eurós összegnek, de a cikk minden sorában szerepel a nevünk és mindenki joggal érezheti, hogy a mi termékünk ára teszi ki ezt az értéket. Aki egy picit is ért ehez a piachoz, az azonnal látja, hogy ez teljes képtelenség.
Az elmúlt rövid idő alatt nem volt alkalmam elővenni a szerződést, de amennyiben nincs benne titoktartási kötelezettség említve, és a másik fél is hozzájárul, Önöknek is meg tudom mutatni, és meggyőződhetnek a vételár korrektségéről.
Szeretném nyomatékosan kiemelni, hogy az nem a Scania Hungária Kft. hibája vagy felelőssége, hogy a megrendelő beszerzett tőlünk 4 db teherautót, majd próbálja azokat a többszöröséért értékesíteni a fővárosnak. Ezért teljes mértékben elfogadhatatlan számomra a cikk stílusa - a Scania-vonatkozású közlései és következtetései.
Még ma felveszem a kapcsolatot az ügyvédünkkel, és tájékozódom az önökkel szembeni azonnali jogorvoslat megindításának lehetséges módjairól, mivel megalapozatlan írásukkal cégünknek rossz hírét keltik.
Üdvözlettel: Sáránszky Róbert
ügyvezető igazgató
Scania Hungária Kft."
Forrás: Heti Válasz
